Weiss Manfrédtól a XXI. századig
 
CSEPEL MŰVEK FŐMENÜ

Csepel Művek Ipari Park


A Csepel Művek Ipari Park hazánk egyik évszázados ipari múltra visszatekintő területén az ország szívében, a főváros déli részén található, közvetlenül a Duna partján. Weiss Manfréd ide telepített ipart, ahol jó közlekedési lehetőségek voltak, és a főváros közelsége miatt nem volt gond a munkaerővel sem.

A Csepel Műveknek több mint két kilométeres partszakasza volt, saját kikötővel. Itt érkezett - többek között - a kazánok fűtéséhez használt szén. 1912 óta közvetlen vasúti csatlakozása van az országos vasúthálózathoz. Belső vasúthálózata a fénykorában kb. 60 km hosszú volt, mára azonban jelentősen csökkent a használatban lévő sínpárok száma. Közúton az M0-ás autóút innen csupán néhány perc, s azon keresztül nemsokára az összes autópálya elérhető lesz.

A rendszerváltozásig egy egységet képező vállalatcsoport a kilencvenes években fokozatosan megszűnt, átalakult, felaprózódott és sokan csődbe mentek. Jelenleg kétszáznál is több cég próbál megélni a kb. 200 hektáros területen. A sokáig Gyepsor utca 1. szám alatt működő cégek néhány éve saját címet kaphattak, hiszen korábban is léteztek belső utcanevek, csak a postázás ment központilag az egy helyrajzi szám miatt. Lebontották a kezdetektől mindig létező gyárkapukat, csak a főbejárat, az I. számú kapu marad meg, amolyan emlékműnek, de biztonsági funkciója nincs.

A sok cég, a tulajdonviszonyok rendeződése során, a használatában lévő ipari ingatlan valódi tulajdonosa lett. Misem bizonyítja ezt jobban, hogy elkezdték óvni, javítani, karbantartani az épületeket. Sok lenyűgöző ipari épület új tetőt, nyílászárókat kapott, kijavították a falhibákat, újraszínezték, festették őket. Ennek ellenére még mindig akad igen sok lepusztult, gazdátlan épület, csarnok. A javítások, felújítások bizonyos esetekben sajnos több kárt okoznak, mint hasznot, hiszen ipartörténetünk jelentős épületeiről van szó. Az országban talán Csepel az egyetlen, ahol egy helyen ennyi különböző stílusú ipari épület maradt (még) meg.

Sokan kérdezik, így valószínűleg homályos a Csepel Művek és a Csepel Autógyár múltbeli és jelenlegi viszonya. Tegyünk egy próbát ennek orvoslására. A Csepel Művek telepe Budapesten, a XXI. kerületben, Csepelen található és mint Csepel Művek, vagy Csepel Vas- és Fémművek ma már nem létezik. Létezik viszont a Csepel Művek Ipari Park, ahol több száz kisebb-nagyobb cég működik.

A Csepel Autógyár Szigetszentmiklóson működött, tehát nem Csepelen. Most ott is ipari park található.

 

A csepelmuvek.hu semmilyen kapcsolatban nem áll a Csepel Művek Ipari Parkkal. A csepelmuvek.hu célja az egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt., későbbi nevein: Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek, Csepel Vas- és Fémművek, Csepel Művek történetének bemutatása 1892-től napjainkig, valamint egy interneten létező "múzeum" létrehozása. Természetesen a gyár története nem választható el Csepel, a település történetétől, így helytörténeti anyagok is fellelhetőek lesznek az oldalon.

 



 

 
  --- Copyright 2005 --- www.csepelmuvek.hu --- A változtatás joga fenntartva ---